Jedlik Ányos

„Jedlik Ányosról, az ő csendes mederben lefolyt, majdnem százéves életéről és a magyar tudományosság szolgálatában kifejtett munkásságáról, az ő fényes tulajdonságairól és gyengéiről fogok itt megemlékezni, nem magasztaló, de meggyőződésem szerint igazságos szavakban, hogy kegyeletes tiszteletünknek iránta kifejezést adjunk, és hogy az ő életének példájából mi is okulást merítsünk.… ” - Így kezdte Eötvös Loránd a Magyar Tudományos Akadémia 1897. május 9.-i ülésén tartott beszédét Jedlik Ányosról szólva; de a tudós életútját és sokoldalú tevékenységét bemutató íráshoz sem lehet találni jobb bevezetőt.

Eötvös ugyanitt elmondta azt is, hogy miért nem lett egy ilyen nagy szakemberből világhírű felfedező: „Jedlik magára hagyatva járt öncsinálta útján, és mégis nemegyszer azon nagy fölfedezések nyomán haladt, melyek e századnak dicsőségét teszik. Ő sokat keresett és sokat talált, de mert maga nem hirdette, honfitársai nem vették észre, a külföld nem látta az ő találmányait, azért a világ tudományos irodalmában a neve alig fordul elő a XIX-ik század fölfedezőinek sorában.”

 

Jedlik István 1800. január 11.-kén született Szimő helységben, Komárom megyében, mint földműves szülők gyermeke. Az írást, olvasást faluja iskolájában tanulta, majd tanulmányait a nagyszombati, utóbb a pozsonyi gimnáziumban folytatta. A gimnázium elvégzése után, 1817-ben a Szent Benedek-rendbe lépett, és az Anianus, magyarosan Ányos nevet kapta. Az 1818-ik évet már Pannonhalmán töltötte. Nem elhanyagolható momentum Jedlik elhatározásában, hogy Gácser Leó, a pozsonyi bencés gimnáziumban latint tanító szerzetes tanár jóindulatával, példájával nemcsak a latin tanulásához, hanem a szerzetesi hivatáshoz is kedvet ébresztett a 17 éves fiatalokban. Egyébként Jedlik latintudásáról Ferenczy Viktor így ír: „...szorgalmával, kitűnő emlékezőtehetségével gazdag szókincset gyűjtött. Könnyebben írt és folyamatosabban latinul, mint németül. Sőt, a latin érezteti káros hatását még tudományos magyar fogalmazásában is, ahogy ez abban a korban általánosan tapasztalható...” Jedlik későbbi tudományos írásaiban, egy-egy találmánya működésének magyarázatában a hosszú, összetett körmondatokat olvasva valószínűleg egyetértünk ezzel.

1822-ben avatták doktorrá, és ebben az évben november 4-én tette le a tanári esküt. Először egy évig a győri Gimnáziumban tanított, majd 1823-tól két évre Pannonhalmára került. Huszonöt éves korában szentelték pappá, és az 1825/26-os tanévet már Győrben kezdte el, ahol fizikát, természetrajzot és mezőgazdaságtant oktatott. Sok időt töltött a szertár eszközeinek beszerzésével. Gyakran csak a szerszámokat vetette meg, a készülékeket – sőt ezek alkatrészeit is – maga készítette el. Előadásaira lelkiismeretesen készült, hatalmas szellemi munkát végzett. Figyelmét leginkább az elektromos jelenségek kötötték le, sokat foglalkozott elektroszkópokkal, az elektromos töltés kimutatására szolgáló készülékekkel. 1829-ben itt készítette el a világ első elektromágneses motorját, valamint itt kezdett el foglalkozni az ásványvizek mesterséges előállításával.

Harmincas éveit a pozsonyi akadémián tölti: tanít, szertárat fejleszt, kísérleteket végez. Továbbfejleszti a szódavízgyártó eljárást, folytatja optikai- és elektromos kísérleteit. A nyári tanítási szünidőben 1834-ben és 35-ben szakmai tanulmányutakat tesz Ausztriában. Barátjával és rendtársával kettesben, leginkább gyalog vándorolják végig az utat.

Jedlik Pestre szeretne kerülni, az egyetem fizika tanszékére. Hosszadalmas pályázati procedúra után végül 1840 márciusában kezdi meg egyetemi tanári előadásait Pesten. Lakása az egyetem épületében, a fizikaszertár mellett lesz - Faraday a megmondhatója, mekkora boldogság ez egy kísérleti fizikusnak. Élete, természettudósi munkássága ettől kezdve egyre több közös vonást mutat Faraday életével és munkásságával. Kísérleteiről naponta aprólékos feljegyzéseket készít - ha éjszaka eszébe jut egy ötlet, felkel, átmegy a szertárba, hogy kipróbálja. Laboratóriuma igen szegényes volt, a szertár fenntartásához is mindössze néhány száz pengő állt rendelkezésére. Gyakran saját fizetéséből kellett előleget nyújtania, ha valamit meg akart vásárolni. Így lehetőleg nem gyári készülékek beszerzésére fordította a pénzt, hanem iparosokkal alkatrészeket készíttetett, és később ezekből állította össze saját tervezésű gépeit. Ezenkívül tankönyveket írt, először latin, majd magyar nyelven; előadásaiban, beszédeiben is, amikor csak lehetett – ha már meg voltak a megfelelő magyar műszavak – magyarul szólt tanítványaihoz. Az ekkoriban bevezetett új szavak közé tartozik a dugattyú, nyomaték, vetület, tolattyú, osztógép stb., melyeket maga Jedlik alkotott meg.

Tanítványa nincs sok - az egyetem hallgatóinak legnagyobb része joghallgató, a bölcsészetre kevesen járnak -, így az egyetem falain kívüli ismeretterjesztésbe kapcsolódik be, akárcsak Faraday. Pestre kerülése után egy évvel kezdi a tagtoborzást Bugát Pál a Magyar Természettudományi Társulatba - Jedlik az elsők között írja alá az ívet. Ugyanebben az évben, 1841-ben tartják meg a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók első és második nagygyűlését Pesten - Jedlik azonnal bekapcsolódik a munkába. Két előadást is tart: egyikben szódavízgyártó eljárását ismerteti, másikban érdekesnél érdekesebb elektromágneses jelenségeket mutat be. Igazi fizikus lévén, előadásait meggyőző demonstrációkkal kíséri, hallgatóságát az előre elkészített „mesterséges szénsavas vízzel” kínálja.

Az 1847/48-as tanévben dékánná választották, ezt a tisztséget három évig viselte. Az 1848/49-es tanévben nem tarthatott előadást az egyetemen, még a szertár kulcsát is elvették tőle. 1849 májusában, mikor Hentzi a várból lövetni kezdte Pestet - hogy a bombázás elől mentse a műszereket -, álkulcsot szerzett, felnyitotta a szertárt és azokat a pincébe hordta.

A tanításban beállt kényszerszünetet két dologra használta. Hazafias érzéseinek sugallatára beállt nemzetőrnek - őrséget állt, árkot ásott, ott segített, ahol szükség volt rá. Megmaradó idejében pedig egyetemi tankönyvének kéziratát rendezgette. Várta az alkalmas időt, amikor majd megjelentetheti. Több részből állónak tervezte; az elsőnek - amelybe mechanika, hangtan és kémia került -, a „Súlyos testek természettana” címet adta. 1850-ben saját költségén jelent meg a könyv. Sajnálhatjuk, hogy elmaradt a folytatása, amely Jedlik koncepciójában a fény, a hő, az elektromágneses jelenségek és hatások fizikája lett volna.

Az 1850-es években csak lassan ocsúdott a magyar nemzet az elvesztett szabadságharc miatti kábulatából. Jedliket ugyan visszavették az egyetemre, tarthatott újra - németül - előadásokat, de már szinte alig volt kinek. 1850-től kezdve a műszaki képzést leválasztották az egyetemről, az egyetemi Institutum Geometricumot az Ipartanodához csatolták. Jedlik kereste a helyét. A forradalom előtti tudományos mozgalmak elhaltak, az egyesületek csak vegetáltak. A Magyar Tudományos Akadémia 1858-ig nem tartott nagygyűlést. Ezekben az években Jedlik a szertárban elmerülten kísérletezett: a Bunsen-elem javításán dolgozott; egyenáramú forgógépet fejlesztett ki, melyet motorként működtetve, meghajtotta vele optikai rácsosztó gépét, s jobbnál jobb rácsokat állított elő. „A külföld nem látta az ő találmányait” - mondta Eötvös. Pedig Jedlik szerette volna, ha ez nem így történik: az 1855-ös párizsi kiállításra 100 elemes telepet küldött, de ezek a gondatlan szállításban, tárolásban összetörtek. 1856-ban Bécsben tartották vándorgyűlésüket a Német Természetvizsgálók, Jedlik elment és bemutatta a javított Bunsen-elemet, valamint az általa feltalált forgonyt (elektromotort). El is érte, hogy néhány ezután írt tankönyvbe bekerült a neve, mint a villanymotor egyik feltalálójáé, igaz, hogy hol Jedliecknek, hol Jedlickának írva. Szokatlan felkéréseknek is eleget tett: megvizsgálta, hogy mi lehet a tudományos alapja, magyarázata az akkor divatos "asztaltáncoltatásnak" - a spiritiszta szeánszok szellemidézésének. Czuczor szótárkészítő tevékenységét megirigyelve, elfogadta a felkérést egy szakmai magyar-német szótár összeállításában való közreműködésre.

Végül is az 1858-as év meghozta számára a Magyar Tudományos Akadémia hivatalos elismerését: A „Súlyos testek természettana” című egyetemi tankönyvét akadémiai nagyjutalommal tüntették ki, őt pedig az 1858. december 15-ei nagygyűlésen az Akadémia rendes tagjává választották.

A hatvanas években Jedlik itthon már elismert tudós. 1863/64-ben az egyetem rektora. 1866-ban a Vasárnapi Újság címoldalán ismerteti Jedlik tudományos munkásságát abból az alkalomból, hogy negyedszázada kezdte működését a Magyar Természettudományi Társulat. Újra megtartják évenkénti vándorgyűlésüket a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók, Jedlik majd mindegyiken jelen van és beszámol saját kutatásairól. Kutatási témáit maga választja meg, bár az Akadémia megbízásából is végez vizsgálatokat. Felkérésre szabályos kutatási beszámolót készít egy tragikus balesetről, az emberáldozatot is követelő, 1861-es, kőbányai pincerendszerben bekövetkezett beomlásról. 1863-tól kezdve tizenöt éven át tagja a Tanárvizsgáló Bizottságnak; ő vizsgáztatja fizikából azokat, akik magyar középiskolában kívánnak tanítani. Már Eötvös József a kultuszminiszter és az Akadémia elnöke, amikor Jedlik Ányost királyi tanácsosi címmel tüntetik ki. Most már igazán megengedheti magának, hogy saját gyönyörűségére kísérletezzék. Váratlan halálesetek (Czuczor Gergely: 1866, Eötvös József: 1871) az élet végességére figyelmeztetik, ezért sem szívesen vállal megbízásból munkát. Annyi minden van, amit még ő szeretne kikutatni!

1871 szeptemberében egy hónapos tanulmányútra megy Németországba, felkeresi a híres és új egyetemeket, gyűjti a tapasztalatokat, hogy megtervezhesse itthon álmai munkahelyét: az ideális előadótermet, szertárat, és laboratóriumot. Berlinben meglátogatta azt a gyárat, ahol Siemens vezetése mellett egy dinamótekercselő helység működött. Több múzeumban is járt, Deutzban pedig egy gyár udvarán elsők között láthatta Langen és Ottó gázgépét. Zsenialitását bizonyítja, hogy azonnal felismerte az ebben rejlő lehetőségeket – kisebb telepek részére gazdaságosabb lesz, mint a gőzgép –, és elhatározta: egyet be fog szerezni a szertár részére, hogy dinamót hajtson vele, és ezzel egy nagyon erős áramforrást hozzon létre. Nem tudunk róla, hogy ez bárkinek is előbb eszébe jutott volna! Visszatérése után hosszú tanulmányban számolt be tapasztalatairól.

1873-ban a bécsi világkiállításon egy Siemens vezetésével működő bírálóbizottság a Haladás érmével tünteti ki Jedlik „villámfeszítő” berendezését (feszültség-sokszorozóját). A kiállításra kimegy - emellett szólnak 1855-ös párizsi rossz tapasztalatai is, ahová mást küldött el és tönkre is tették az akkori találmányát -, de a díj átvételére már nem utazik ki újra, sajnálná az elfecsérelt időt...

A hetvenen túl volt már, de munkakedve alig csökkent, még mindig sokat dolgozott, kutatott. Azonban idővel kezdte észrevenni, hogy egyre nehezebben tudja végigállni az előadásokat, gyorsan elfárad és gyakran nem emlékszik arra, hogy mivel is fejezte be előző nap az előadását. 1878-ban nyugdíjazását kéri, s a 78 éves professzor helyét a tanszék élén a 30 éves Eötvös Loránd veszi át. Mikor utoljára ment be előadást tartani, nem is mondta ezt meg hallgatóinak, mert félt a búcsúzástól; de talán mindennél jobban a szertár- és kedvenc műszerei elhagyása fájt számára.

1878. október 25-én hagyja el Pestet, és Győrbe utazik. Itt is dolgozik, amennyire a szűk hely és fizikai állapota megengedi. Szellemileg friss. Az induktorok hatásfokát próbálta növelni, és váltakozó árammal is kísérletezett. 1880-ban olyan transzformátort szerkesztett egyedül, amit három évvel később Gaulard egy angol bank támogatásával hozott csak létre. Később Bláthy, Déry és Zipernowsky foglalkoztak ezzel, de valószínű, hogy még ők sem tudtak Jedlik ez irányú kísérleteiről.

Szombathelyen, az Orvosok és Természetvizsgálók 1880. évi vándorgyűlésén a természettudományos kutatás személyi és tárgyi feltételeiről tart előadást. 1885-ben a Magyar Királyi Statisztikai Hivatal kérésére összeállította könyvtárának adatait. Addigra már 1585 magyar, német, francia, olasz, görög és latin nyelvű kötete volt.

Az utolsó évei békességben teltek. Továbbra is tevékenykedett, rendezgette könyveit, társaságba is járt, bár már szinte teljesen elvesztette hallását. 91 éves korában lett a megalakuló Mathematikai és Physikai Társulat 1. számú tagja.

1895. december 13-án hunyt el, 95 éves korában. Temetésén az Akadémia elnöke, jó barátja, báró Eötvös Lóránd mondott búcsúbeszédet. Sírja Győrben található.

 

 

 

 

Találmányai:

 

Szódavíz

Győri évei alatt foglalkozott először igazán az ásványvizek mesterséges előállításával. Először 1826-ban készített savanyúvizet. Készülékét pozsonyi évei alatt tökéletesítette, és már tiszta kútvízből tudott előállítani szódavizet, melyet először Fóton, Fay András birtokán mutatott be ismerőseinek. Találmányáról 1830-ban cikket írt, de kortársai nem törődtek vele. Végül 1841-ben a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók májusi ülésén az egyik orvosprofesszor ásványvizekről tartott előadása kapcsán szólalt fel, és szerényen elmondta, hogy ő már megvalósította azt a szerkezetet, mellyel savanyúvizet lehet előállítani. Beszédét ovációval fogadták, és a következő ülésen be is mutatta a készülék vázlatát, valamint mindenki megkóstolhatta az általa előállított szódát. A siker után fellelkesedve a készüléket átalakította, és iparszerű előállítással próbálkozott.

 

Hosszú és erős villamosszikrák; a csöves villamszedő

A 17. Században Geuricke Otto volt egyike az elsőknek, akik olyan villamos gépet szerkesztettek, ami szikrákat adott, és papírt vonzott magához. Jedlik a saját gépét más elvek szerint tervezte meg, mert tudta, hogy hatalmas szikrákat előállítani a régi módszert használva nem lehet.

A géphez leydeni palackokat használt, amik az elektromosságot összesűrítették, majd mikor a külső „fegyverzetük” negatívvá, a belső pedig pozitívvá vált, szikra keletkezett, és kiegyenlítődtek a töltések. Jedlik tudta, hogy egy nagy szikra előállításához óriási méretű palackot kellene létrehoznia, hogy a hatalmas felületen nagy mennyiségű elektromosság halmozódjon fel -, az azonban összeomlana a saját súlya alatt, ill. a vastag üveget nem lehetne feltölteni. Ekkor arra gondolt, hogy több kisebb palackot kellene egyenként feltöltenie és összekapcsolva kisütnie. Hamarosan el is készített egy nyolc palackból álló láncolatot. Ezzel 70-90 cm-es szikrát tudott előállítani.

1863-ban a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók vándorgyűlésén ismertette ezt, majd Toldy Ferenc biztatására németre fordította, és elküldte Berlinbe Poggendorffhoz, az ismert német fizikushoz és folyóirat-szerkesztőhöz. Az visszaküldte neki mondván, hogy túl hosszú és sok benne az ábra, közlésre nem alkalmas. Ezenkívül kifogásolta a témát is, mivel nem újszerű, már sok fizikus foglalkozott ilyennel, többek között ő maga is.

Jedlik - gépét továbbfejlesztve - üvegcsövekkel próbálkozott, melyeket egy nyalábba összefogva nagyobb leydeni palackokat készített. A probléma csak az volt, hogy a csövek könnyen eltörtek, – már a feltöltés során is – és gyakran kellett azokat cserélni. Egy biztonsági szelepre vagy mérőkészülékre volt szüksége, ami megóvná a gépezetet a tönkremeneteltől. Ezt Lane-féle palackokkal oldotta meg – amit addig még csak elektromos feszültség mérésére használtak a fizikusok –, de nála kitűnő biztonsági szelepnek bizonyultak, ugyanis előbb sültek ki, mint ahogy a csövek elrepedtek volna. A hatalmas méretű szikrát még tovább tudta növelni, ha borszeszlángot helyezett a palackok közé, mivel ez növelte a levegő vezetőképességét.

1873-ban egy négy- és egy nyolc-sűrítős teleppel részt vett a bécsi világkiállításon. Itt – elsősorban Siemens, az egyik zsűritag ajánlatára – első díjat nyert, majd ezt követően itthon is kapott kitüntetést. Mach Ernő, a prágai egyetem fizikatanára a kiállítás után levelet írt Jedliknek, amiben érdeklődött az elektromos telep szerkezete után. Jedlik készségesen válaszolt. Három évvel később a Wiener Akademie-ben jelent meg egy cikk, amelyben Mach a párhuzamosan feltöltött, majd sorosan kisütött telepek elvét ismertette úgy, mintha ő lenne ennek a tényleges feltalálója és megalkotója.

 

Optikai rácsok, az osztógép

Jedlik olvasta a német fizikus, Fraunhoffer cikkét, melyben arról számolt be, hogy a szétbontott fény színképében olyan vonalakat talált, amik a fénykibocsátó anyag összetételét egyértelműen meghatározták. A kísérletekhez Fraunhoffer nagyon vékonyra kalapált aranylemezt használt, amire tűvel párhuzamos vonalakat karcolt. A fény ezek hatására elhajolt, és így képes volt azt vizsgálni és mérni a felbontott képen. Később olyan gépet szerkesztett, amellyel üvegre tudott vonalakat karcolni, 302 karcolás/mm-t.

Ezek után Jedlik is foglalkozni kezdett a témával, és közel 30 éves munka után olyan osztógépet szerkesztett, amellyel 2093 karcolást tudott húzni milliméterenként. Ez egyedülálló volt akkor is, ma is. Miután a gép elkészült, az optikai rácsokból kaptak a hazai és külföldi bencés intézetek, de még Amerikába is elkerült egy-két darab. A világ legjobb optikai rácsait tudta előállítani, úgyhogy 1863-ban el akarta kezdeni a fény tudományos vizsgálatát is, a fény hullámhosszának mérését. Történt azonban, hogy egy fiatalember – állítása szerint műszerész – bekopogott hozzá, munkát keresett. Jedlik rábízta osztógépét, hogy tisztítsa azt meg. Azonban kiderült, hogy csak egy csavargó volt, aki a gépet szétszedte, de összerakni nem tudta, s tönkretette több mint húsz év munkáját. Jedlik Ányos összeroskadt, a már használhatatlan gépet pedig egy nagy ládába tette. A gép 1884-ben sok hányódás után elkerült Pannonhalmára, ahol Palatin Gergely négy év alatt összeállította, 1911-ben lefényképezte és cikket is írt róla „Optikai rácsok és az őket készítő osztógépek” címmel.

 

Áramszabályozó készülék

Az osztógép rendkívül finom szerkezetét egyenletes erővel kellett hajtani, ha azt akarta, hogy a karcok egyforma erősek legyenek és a gép hibátlanul működjön. A galvántelepek változó erősségű áramát egy áramszabályozó készülék segítségével akarta egyenletes folyamként az osztógépbe vezetni. Az ötvenes években készítette el először ennek a szabályozónak a tervét. Ebben az áram higanyon és rézdróton keresztül lép be az ellenállástekercsbe és az elektromágnesbe, majd behúzza a vasmagot. Amint az áram gyengül, a vasmag kiemelkedik, a drót belemerül a higanyba, és ismét erősebb áram folyik át a készüléken. Erősebb lesz az elektromágneses tér, és az emiatt behúzza a vasmagot.

Később Bláthy Ottó Titusz, a magyar elektrotechnika egyik büszkesége készített áramszabályozót, amely azonban nagyon hasonlított Jedlikéhez.

 

Elektromotor (villamdelejes forgony)

Jedlik egy tudományos cikkben olvasta, hogy ha villamos árammal átjárt drótot közelítünk egy lebegő mágnestűhöz, a mágnestű kitér. Arra gondolt, hogy ha kitér, akkor biztosan teljesen is el lehet fordítani, és ha ezt sikerülne állandósítani, a mozgást folytonossá tenni, akkor akár munkát is lehetne vele végeztetni. El is készítette ezt a készüléket, majd arra gondolt, mágnestű helyett elektromágnest is alkalmazhatna, hiszen az ugyanolyan tulajdonságokkal bír. A berendezést 1830-ban készítette el, – elvét még korábban fektette le –, 4 évvel hamarabb, mint Ritchie, akinek gépét az első motornak tekintik.

 

Papírcellás elemek

Jedlik sokat foglalkozott azzal, hogy hogyan lehetne erős, tartós áramforrást létrehozni. Nagyon sokat, közel egy évtizedet dolgozott az elemcellák elkészítésén, melyhez végül egy új találmányt, a lőgyapotot használta fel. Ez egy olyan féligáteresztő hártya volt, amit a savak nem támadtak meg, és dörzsölve villamos jelenségeket mutatott. Ezzel készítette el híres Jedlik-féle papírcellás elemeit, melyek kitűnően működtek, ha rövid ideig tartó erős áramra volt szükség. Az 1855-ös párizsi világkiállításra egy száz cellás telepet készült elküldeni, de mivel a kiállítás előtt három hónappal már kérték a bemutatandó készülékeket, addigra csak egy harminc elemből álló telepet tudott összeállítani. Ez is megsérült, mire Párizsba ért, úgyhogy a végén már csak egy tízes telep volt működőképes. A bizottság így csak harmadik hellyel tüntette ki a kiállítókat.

 

Összetett voltaméter

Fontos volt, hogy a telep állandó, folytonos áramot adjon, ezt mérésekkel akarta ellenőrizni. Voltamétert szerkesztett, ami az áram azon tulajdonságán alapult, hogy a vizet hidrogénre és oxigénre bontotta. A keletkezett durranógáz megmérése után pedig könnyen tudott a telep teljesítményére következtetni.

 

A Smee-féle telep tökéletesítése

A különféle rendszerű galvánelemeknek és telepeknek egy idő után gyorsan megnőtt a számuk. Közel kétezer szabadalom volt már bejegyezve. Jedlik is továbbfejlesztette a papírcellás telepeit, majd az addigi legtökéletesebb, a világon legjobbnak ismert Smee-féle telep tökéletesítésével kezdett foglalkozni. Elküldte Bécsbe, az ottani távíróhivatalba is kipróbálásra. Máig ismeretlen okok miatt azonban visszaküldték a telepet, bár megjegyezték, hogy távírdai használatra kitűnően megfelel.

 

Agyagcellás telepek

Jedlik tudta, hogy a papírcellás telep nagyon sérülékeny, és a papír – vagyis a lőgyapot – helyett más anyagot kell keresnie. Galvánelemekkel folytatott munkásságát azzal zárta, hogy visszatért az agyagcellás telepekhez. Sokat kísérletezett, hogy olyan anyagot állítson elő, amiből lyukacsos cellafalat tud készíteni, de ugyanakkor nagy szilárdságú és vékony is. Mikor ez sikerült neki, egy 32 elemes telepet tervezett, mellyel 60 voltot tudott előállítani. Ez akkoriban egyedülálló volt, de segítség nélkül, az értékesítésével maga nem akart foglalkozni, ezért az nem terjedt el.

 

Dinamó

Jedlik évekig gondolkodott annak megoldásán, hogy hogyan tudna olcsón jó minőségű erősáramot létrehozni, amely akár ipari használatra is alkalmas. Úgy gondolta, hogy ha árammal már elő tudott idézni forgást, akkor kell, hogy a forgás, a mechanikai munka áramot indukáljon. „Mi történnék, ha netalán jelentékeny villanyfolyam mielőtt más célra használtatnék, a delejek körül elhelyezett tekercsen végigvezettetnék? Ha ez a delejek eredőjét öregbítené, akkor a villanyfolyam is erősíttetnék, miáltal a delejek ismét erősebbekké tétetnének, ezek pedig ismét erősebb villanyfolyamot adnának és így tovább, bizonyos határig.” - A professzor 1856-ban vetette papírra az önerősítés elvét, és három év múlva már működött is a szerkezet. Jedlik „Unipolár induktor”-nak hívta. Későbbi nevét, a dinamót a görög Dynamos szóból kapta, mely magyarul erőt jelent. A dinamót – mivel saját pénzén készítette el Jedlik, és a laboratórium költségvetésébe csak 1861-ben tudta beilleszteni – a hivatalos okmányok az elkészítés után két évvel jegyzik, gyakran ma is ezzel a dátummal emlegetik.

Jedlik nem szabadalmaztatta találmányát, és az Akadémián sem mutatta be, mert úgy gondolta, előbb tökéletesíti, míg nem ér el arra a fokra, hogy már nagyiparilag is használható.

Az önerősítés elvét 1866-ban Werner Siemens is kidolgozta, és 1867 januárjában ismertette találmányát Berlinben. Elsőbbségét ketten is megtámadták. Az angol Wheatstone, aki ugyancsak 1867-ben, de februárban mutatta be találmányát, és Barley, aki arra hivatkozott, hogy jóval előbb megrendelt már egy ilyen gépet egy mechanikusnál. Jedlik nem támadta meg Siemens elsőbbségét, pedig ő 1859-ben tényleg készen volt a géppel. Később a német tudomány Jedlik ezen találmányát elismerte elsőnek az egész világ előtt.

 

Fényképezés

Szerkesztett egy érdekes készüléket, amivel tájképeket lehetett könnyedén rajzolni. Egyszerű deszkából készült, a felső lapján egy lencserendszert helyezett el, mely tükörrel bevetítette a világ külső képét az alsó lapon lévő rajzlapra. Itt ezek után a vonalakat ceruzával körberajzolni már nem volt nehéz.

Később, a negyvenes években találkozott egy bécsi mérnökkel, aki „fotográf” volt. Tőle nagyon sok mindent megtudott a fotografálásról, látta, hogy hogyan zajlik a közel kétórás exponálás, majd a negatív hogyan készül. A Moser által megfigyelt jelenséget - hogy ha sima száraz lapra egy kivágott alakot helyezünk, és sötétben hagyjuk néhány napig, a higanygőz hatására a tárgy képe előtűnik - 1842-ben egyik előadásán láthatatlan sugarak jelenlétével magyarázta. Megmosolyogták érte, mert ekkor még senki sem tételezte fel, hogy más sugárzás is van, mint amit a szem felfoghat. Jedlik Becquerel előtt több mint 50 évvel megsejtette ezt, hiszen csak 1896-ban fedezték fel az első láthatatlan sugarakat.

 

Légszivattyú

A légszivattyú a fizikusok egyik legfontosabb eszköze volt, érdekes kísérleteket lehetett vele bemutatni. Geissler 1857-ben készített egy légszivattyút, ezzel azonban nagyon nehéz volt dolgozni, ezért Jedlik 1862-ben elkészítette sajátját, mely – a ma már kevésbé ismert – edényes barométeren alapul. Az angol Rock ugyanezt találta fel több mint 20 évvel később, 1883-ban – még egyszer.

 

 

A külföldi kutatók gazdag, nagy gyárakban dolgoztak. Öntödék, kovácsműhelyek, és különböző szerszámgépek álltak rendelkezésükre, segítették munkájukat. A kapitalizmus „szerette” a feltalálókat, mivel azok többnyire megelégedtek egy-egy jó laboratóriummal, és olcsón dolgoztak. A gyárak ugyanakkor nagyon sokat kerestek a találmányok értékesítésével. Jedlik Ányos viszont egyedül dolgozott laboratóriumában, néhány közvetlen segítőjén kívül még Nuss mester, a gépész volt a partnere, akivel megbeszélhette egyik másik új gondolatának megvalósítási lehetőségeit. Pénzhiány következtében azonban gyakran kellett neki is a műhelyben maradni és dolgozni, csiszolni, forrasztani, kalapálni vagy az éppen adódó munkát elvégezni a mester mellett. A pénzhiány volt az oka annak is, hogy több találmányát a feltalálás után évekkel vehette be csak a szertári leltárba, mivel mindig a költségvetés előtt járt, vagyis a pénzt saját zsebéből kölcsönözte. S az anyagi lehetőségek hiányának tudható be, hogy egy-egy terve egyáltalán nem valósult meg.

Azt az időszakot, melyben Jedlik élt, a villamosság hőskorának is nevezik, mivel azt ekkor ismerték meg, és ekkor kezdték itt-ott a gyakorlati életben is alkalmazni. Jedlik életét és munkáját ismerve elmondható róla, hogy nem volt még egy feltaláló, aki annyira felismerte volna a villamosságban rejlő lehetőségeket, mint Jedlik. Számos felfedezésével, találmányával évtizedekkel előzte meg korát, de mégis ismeretlen maradt. Hallgatóinak, kongresszusok tagjainak előadásokat tartott munkálatairól, cikkeket írt – néha németül is –, de többször becsapták, a szerencse ellene fordult. Telepeivel Párizsban balsiker érte, a bécsi távíróhivatalból visszaküldték az elemeit, osztógépét egy csavargó tette tönkre, a csöves villámfeszítőt eltulajdonították tőle. A legfájóbb, hogy a villamosmotor, a dinamó feltalálásának babérját sem élvezhette, amik pedig óriási jelentőségűek az emberiség számára.

De ő nem is az ismertségért tevékenykedett. Egy rendtársa életének utolsó éveiben azt kérdezte tőle: „miért választotta tanulmánya tárgyául éppen a fizikát, miért nem például a teológiát, mely a legmagasztosabb dolgokkal foglalkozik? ” Erre ő így felelt: „Látja, minden tudományágban tanulhattam volna eleget és szépet, de a fizikában tanulok és egyszersmind mulatok, gyönyörködöm is.”


© Minden jog fenntartva.